Üdvözöljük a  Magyar Régi Vitorlázórepülők Klubja és a Magyar Régi Vitorlázórepülő Sport Alapítvány honlapján

Az egyesületet 2014-ben hoztuk létre, hogy egy szervezeti keretet adjon a régi magyar vitorlázórepülők és a repülés iránt érdeklődőknek, amelyben a tagok gyarapíthatják és megoszthaják tudásukat és élményeiket egymással.

Időközben céljanink és tevékenységünk körét szélesítettük, és ennek biztosítására 2016-ban létrjejött a Magyar Régi Vitorlázórepülő Sport Alapítvány azzal a céllal, hogy biztosítsa a Magyar repülés fennmaradt ereklyéinek helyreállítását és megőrzését, kezdve a dokumentumoktól és tervektől egészen a repülőgépekig valamint lehetővé tegye repülés iránt érdeklődők bevonását és támogatások fogadását. Ezzel kívánjuk elősegíteni a Magyar Repülés kutatásának fejlődését, kiemelt figyelemmel a vitorlázórepülésre, motoros sportrepülésre és egyéb területekre. Amennyiben érdekli tevékenységünk, nézzen szét oldalunkon illetve vegye fel velünk a kapcsolatot.

Aktuális

 

Itthon az M-24

Frissített
Written on 05/08/2016, 21:09 by sandor.plosz
Hosszú évek munkája után a HA-NAN lajstromjelű M-24-es típus repülőgép ideiglenesen Magyarországra...
5980
Written on 27/02/2016, 14:19 by sandor.plosz
Hosszú évek után, megépülésre kerül a leghíresebb magyar vitorlázó repülőgép, a Rotter Lajos által...
megepuel-a-nemeremegepuel-a-nemeremegepuel-a-nemere
13110
Written on 22/01/2016, 13:14 by sandor.plosz
Múlt hétvégén a flottánk egy Skylark 4-el gazdagodott. Az angol gyártmányú gép egész életében Svájcban...
6020
Written on 02/02/2015, 22:47 by sandor.plosz
Hétvégén megcsináltuk a téli ápolást. Miután megvettük csináltunk egy ápolást, és mivel nem repült sokat...
8260

Megújult a Ka-7

Frissített
Written on 02/02/2015, 22:19 by sandor.plosz
A nemrég vásárolt Ka-7-esünk sok sok munka után megújult, üzemre készen várja a jó...
9400
Written on 13/12/2014, 11:02 by sandor.plosz
9240